Az igazi alkoholgőzös: Tequila felé vonatozva kortyolhatjuk a legjobb tequilákat
Drága a jegy, de annyit alkoholizálhat a vonaton, amennyit csak bír – bár nem érdemes túlzásba esni, ugyanis a végállomás is az égetett szesz fellegvára.
Drága a jegy, de annyit alkoholizálhat a vonaton, amennyit csak bír – bár nem érdemes túlzásba esni, ugyanis a végállomás is az égetett szesz fellegvára.
Az Amazonnak nem igazán jött be, amit most egy portugál startup is megpróbál: kiiktatni a fizetés aktusát és így a sorban állást is a vásárlási folyamatból.
Senki sem akarta kinyomtatni J. T. Smith társasjáték-prototípusait, ezért megtette ő maga. S közben felépített egy céget, amely éppen ezzel, tehát akár lelkes amatőrök ötleteinek formába öntésével foglalkozik – méghozzá akár egyetlen példányban is.
Csúnya szakítás vezetett egy gyűrűkre és egyéb esküvői kellékekre szakosodott online aukciós szolgáltató létrehozásához, amely már dollármilliárdos forgalmat bonyolít évente.
Elég volt egyszer pórul járnia az IBM programozójának ahhoz, hogy megalkossa az apró-cseprő feladatok „kiszervezésének” platformját.
Akkor is képes automatikusan egyedi – és elvileg minden érintett számára előnyös – megállapodásra jutni egy észt cég mesterséges intelligenciája, ha több millió partnerrel kell tárgyalásokat folytatni.
Egy amerikai szoftverfejlesztő kideríti például, meghalt-e valaki az eladásra kínált ingatlanokban. Mivel sokan hisznek a szellemekben, van kereslet a DiedInHouse.com szolgáltatására.
A San Franciscó-i Brightworks iskolába a tech-világ tehetős dolgozóinak gyerekei járnak, akik leginkább együttműködni és érdeklődni tanulnak meg.
Bár Ruanda sokat fejlődött a higiénia terén, túlzottan ambiciózusnak tűnik a kormány terve, hogy 2024-re minden háztartásban legyen vezetékes víz. Egy startup lát fantáziát a dologban.
Egyre több városi ember próbálkozna növénytermesztéssel, de sokan belebuknak, mert egyszerűen nem értenek hozzá eléggé, és nincs is idejük kitanulni a fortélyait. Ezen segítene egy belga vállalkozás.
Ennek a pillanatnak is el kellett jönnie: Németországban már üzemel „az építőipar Ubere”, egy app, amely az építőanyag-kereskedőket hatékonyan hozza össze a felhasználókkal. Méghozzá nem mindennapi reklámmal megtámogatva.
Az áramfogyasztást figyeli, s annak a szokásostól eltérésekor avatkozik közbe egy új eszköz és alkalmazás. Az egyedül élő időseken segíthet a technológia.
Új szolgáltatás ígéri, hogy megérthetjük, mit nyávognak a cicák. A feladat még annál is nehezebb, mint elsőre gondolnánk, ugyanis a macskák „szókincse” valójában a gazditól is függ. A fejlesztők gépi tanulást állítottak a nemes ügy szolgálatába.
Egy londoni szabóság vezette be sikeresen a prémium férfi alsóneműk kategóriáját a ruházatukra igényes urak számára.
Kétségtelenül az idei év slágerterméke volt az akár divatkiegészítőként is felfogható, orrot-szájat takaró maszk. Sokan álltak rá ennek a gyártására, és nem mindenki állt meg egy sima textildarabnál, egyesek (sokkal) tovább gondolták az egyszerű koncepciót, és még üzletet is csináltak belőle.
Egy súlyos baleset után jött a megvilágosodás: eredeti szakmája nem neki való. Helyette egy egyszerű, mégis ötletes újítással üzent hadat a szívószálhulladéknak, s csinált ebből dollármilliós üzletet.
Már tényleg mindent meg lehet venni az interneten, egyebek közt szemetet is, ha valakinek éppenséggel más hulladékára lenne szüksége.